Egy tepsi zserbó karácsonyra | bezárás

Kedves Olvasó!
Azt gondolja, hogy egy recept a süteménykészítéshez? Lehetne az is, de ez a történet annál sokkal több.
Karácsonyra kapta a férjem egy kedves ismerőstől, mégpedig Hölgytől. Na ne gondoljanak semmi különösre, mert éppen engem kért meg, hogy hozzam el.
Férjem meglepődött, hogy miért is kapott Ő egy egész tepsi zserbót. Már el is felejtette, ami egy éve történt.

Mi is történt?
Karácsony előtti napon este 9-10 óra között csörgött a telefonunk. Ismerősünk Tünde kért segítséget férjének, akit otthon Ők kisfiukkal vártak csakhogy autójával lerobbant az úton. Laci már ágyban volt, felébresztettem , ugrott és öltözött, vitte a vontatókötelet. Akkor este ködös, nagyon hideg idő volt. Alig látszódtak már az autó fényei amikor odaért az átfagyott emberhez, majd rákapcsolta a vontatókötélre, s húzta Kerekegyházára.
Nagyon-nagyon köszönték. Azóta is amikor találkoztunk Tünde emlegette milyen nagyon jól
esett Nekik.

Most karácsonykor meglepett a zserbóval, de nem csak ez volt Nekünk a legnagyobb meglepetés.
Most tudtuk meg, hogy akkor este Ő minket már 9.-ként hívott, mert előtte akiket próbál hívni vagy autó nem volt otthon, vagy már aludtak.

Ami pedig még nagyobb meglepetés, hogy a férje MENTŐS, amit mi sem tudtunk eddig.
Ez az a zserbó, amiben nem csak tészta, dió, baracklekvár van, hanem szeretet, tisztelet, hála.

Nagyon jó érzés, hogy segíthettünk.

Áldott Ünnepeket Tünde, az egész családnak!

Add a Facebook-hoz








Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.