Mangalica fesztivál -2011 | bezárás

Amikor 2007-ben elkezdtek dolgozni az első budapesti Mangalica fesztiválon, a szervezők egyik legfontosabb célja a hazai mangalicatenyésztők megismertetésén kívül a hagyományteremtés volt.

A Variomobil Kft. több nagyszabású fesztivál mellett a 2008-as év óta szervezi a MANGALICA FESZTIVÁLT a fővárosban. 2011-re elértük célunkat, hagyomány lett belőle, és szinte az egész ország tudja, hogy február első hétvégéje a mangalica fesztiválé a festői szépségű városligeti Vajdahunyad várában. Ebben az évben megvalósul egy további célkitűzésünk is, amelyről az alábbiakban olvashatnak.

mangalica

A látogatók és a kiállítók száma minden évben növekszik, a terület egyre nagyobb lesz és a média érdeklődése folyamatos egész évben.

A rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása, amely eddig nem volt jellemző a hazai fesztiválok körében.

A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról, érkező tenyésztővel és termék forgalmazóval, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő. Nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen.

Ismeri a Szép Magyarország Magazint? | Kattintson ide!


A nagy sikerre való tekintettel 2010-ben elhatároztuk, hogy a vidéken élő érdeklődők számára is megmutatjuk remek termékeinket és lehetővé tesszük, hogy megtölthessék az éléskamráikat, és egy- egy a keleti és nyugati országrész nagyvárosában is megrendezzük az eseményt. (Debrecen, Szombathely)

Forrás: Kulinárisvilág.hu

Mangalica.lap.hu | A mangalica

Add a Facebook-hoz








Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.