Tanyamúzeum

A Rendek család régi birtokát közel 20 éve vásárolták vissza. A megvásárláskor a földterület a jelenlegi birtokhatárnál kisebb volt, de az évek során ahogy lehetőségük volt, körben további területeket vásároltak.  A kezdetekkor a romos épületek láttán csak Rendek Olga és férje, Rendek László gondolták, hogy mit tudnak itt kialakítani. "Éveken át akik látták vagy hallották, hogy mit szeretnénk, hogy mivel foglalkozunk, inkább csak eltántorítani szerettek volna – de egészen más időket éltünk akkoriban. Ahogyan az emlékeinkben élt a régi, szülői parasztházunk, úgy rendeztük be."

A tanyamúzeum látogatója az ajtón belépve a konyhából balra fordulva találja az építmény tulajdonképpeni lakószobáját. A jobb sarokban áll a szalmazsákos libatollas ágy, amiben mindig az anyuka és a legkisebb gyerekek aludtak. Ahogy az akkoriban szokás volt, az ágy bevetve áll, benne a libatollas ágynemű, ami alatt fehér vászonlepedő takarja a szalmával tömött derékaljat. Az ágyon az ágynemű derékmagasságig tornyozva, szépen vetve, aranybarna, virágmintás ágyterítővel befedve, tetején díszpárnák és egy kiterített szűr található. Az ágy fölött családi fotók emlékeztetnek arra, hogy a családi tűzhely melegen tartása asszonyi kötelesség.

A férfiak, a legények az istállóban aludtak. A fiúknak megtiszteltetés volt, amikor kiköltözhettek, mert ez azt jelentette, egyfajta férfivá érési szertartásként, hogy képes az állatokat, a parasztok legnagyobb értékét megvédeni a betyároktól, a közelben leselkedő vadaktól.

A kemence az ággyal szemben helyezkedik el, ezt a tanya gazdája építette újra saját kezével, és gazdasszonya tapasztotta, meszelte. Belülről is teljesen rendbe van téve, a házigazda belebújt, úgy készítette el a belsejét. Fontos funkciót tölt be a család életében ma is ez a búbos kemence – családi ebéd, kenyér is készül benne. Kívülfűtős, a szobát nem szennyezi be sem gazdasági hulladék, kukoricacsutka, törek, sem a begyújtáshoz használt szalmacsóva, mindent lehet a konyha irányából intézni. Meleget adott és mindenféle étel elkészíthető volt benne.

A szobában a kemencepadkán szövött rongyszőnyegeket láthatunk. Az újrahasznosítás, a takarékosság természetes egyszerűsége köszön vissza ezekből a díszelemekből. Minden csíkja egy emléket takar, minden szín másik ruhát őriz meg, ha nem is az örökkévalóságnak, egy-két nemzedéknek biztosan. A kemence és az ágy között szögre akasztott, valódi bőr, és a viselés nyomát alig magára vevő csizmák sorakoznak katonás rendben.

A szobába belépő a sarokban láthatja a közel 100 éves babakocsit. Vasból és fából készült, kereke gumírozott, hasonlít a mai etetőszékekhez. A hideg idők idején birkaszőr bundazsák segítségével használták. Két állásba állítható, már-már modern hatást keltő, a kisgyermek fekve és ülve is utazhatott a derékmagas felépítményen. Mivel a család számára egy szoba állt rendelkezésre, mégis sok gyermek elfért benne - a külön gyermekszoba hiánya, a házastársak külön éjszakázása ellenére is meleg családi légkör uralkodott.

Rendek Olga mikor a látogatókat vezeti a tanyamúzeumban, itt a szobában szokta elmesélni, hogy ahogyan a múltunkat megőrizzük, ugyanilyen fontos megőrizni azt a rengeteg magot, amit gyűjtenek, mert a génmanipulált növények nem hoznak termőképes magot, és hiányukban nem maradnak fent a régi fajták, az alapnövényeink, s ha nem őrizzük múltunkat, nem lesz mihez visszanyúlnunk, és majd nem tudjuk kibogozni a génmódosítás rettenetes hatásait. Az utasvezetés során nehéz gondolatok is előkerülnek: "Gondoljunk csak a sok terméketlen asszonyra, akik visszatérve a természetes táplálkozáshoz és stresszmentes élethez, mégis megfogannak. Nem csoda történik, csupán visszaáll a természetes egyensúly. "De térjünk vissza a szobába, itt a tükrön egy suba, gazdájára vár, hogy melegíthesse, a kemence mellett, melynek melegét alternatív fűtésnek kiáltottak ki mostanában, őrzi építője kucsmáját, tarisznyáját és botját. Ezekért, és egy csókért a menyecskéhez illik visszalépni reggel, a mezőre, legelőre indulás előtt.

A tükrös szekrény más felfedezni valót is kínál, ha elfeledtük volna, hogy honnan is jöttünk, a bekeretezett Himnusz majd Sarkcsillagként utat mutat. Fölötte, a falon egy fiatal, boldogan egymáshoz hajló emberpárt látunk - nem kétséges, úgy lesz, mint a mesében, mert közös a cél és egy az akarat, boldogan élnek, amíg… Mellettük egy menyecske őrzi ezt a békét, díszes ruhában.

Az asztalt az ágyterítő hasonmása díszíti, rajta egy régi rádió idézi az elmúlt kor hangulatát. Szinte hallani recsegését, majdhogynem kézzel fogható az éteri rezgés. Mellette cserépfazék, széles szájával körbecsókol egy csokor sárga cickafarkat, ami bódultan adja meg magát a három mákgubónak. Egy elsőáldozási emlék figyelmeztet, Isten jelen van a család otthonában, bántódásuk nem eshet az idő sodrában. Az Első Szentáldozási Emlék Horváth Iréne részére állíttatott ki, aki először járult Szentáldozáshoz a Kalocsai Zárdatemplomban, 1927. május 26-án, melyről Gát Mátyás aláírásával tanúskodott. Vajon mi vitte ezt a lányt a Zárdatemplom irányába?

A komódon csuhé díszek, a helyi hagyományőrző egyesület oszlopos tagjának alkotásai, a Szövő asszony, és a Rőzsehordó asszony 3 dimenziós valóságban. A falon itt is fotográfiák, a két legszebb közülük: egyiken egy elemi iskolás kislány büszkén mosolyog a kamerába, a számolótáblát már legyőzte, megküzd bizonyosan az Élet kihívásaival is; a másikon egy újabb esküvői jelenet kapott helyet, itt a fiatalok ruhája olyan nemesen egyszerű, hogy a mai korban is méltán megállná a helyét. Mondják: boldog asszony menyasszonyi ruháját viselni boldog házasságot jelent, nos, ezt a ruhát bizton merném ajánlani minden ara számára.

Korabeli virágcsokor a képen szereplő menyasszony kezében, hatalmas csokor aszparágusz közül boldogan kacag ki 6 szál, hatalmas fejű, tűszirmú krizantém. Eredetileg sárga vagy hófehér lehetett az esküvői virág, a fekete-fehér fotópapírról még most is szinte lejön, vízbe kívánkozik, annyira élő.

A Házi Erényekre figyelmeztet egy berámázott nyomat, tartalma megfontolandó:

Házi erények

A ház ékessége tisztaság,
a ház becsülete barátság,
a ház áldása jámborság,
a ház szerencséje békesség.

A Vendégkönyv bejegyzésre csábít, de mielőtt még megtennénk, majd nézzünk szét még egyszer - millió apró részletet fogunk felfedezni újra.

Lépjünk ki a konyhába, a kemence mellé támasztva várják tettre készen asszonyukat a konyhai szerszámok. Ördögszekér, amivel a köcsögöket, a kuglófsütőt be kell dugni a kemencébe, hogy ott életre keltsék a finom tésztákat, ételeket. Győrffy Sándor professzor hozta ajándékba, nyele sem volt, egy kereke is hiányzott - azt mondta, "Laci, te ügyes vagy, majd megcsinálod"... és Laci ügyes volt, megcsinálta.

"Férjemnek a két kisujjában két mesterség van - mondja Olga, a Gazdaasszony - : egyik nagypapától az agyag építészet minden csínját-bínját örökölte, a másiktól meg a böllérség tudományát." Szinte látni lehet: már az ördögszekér elkészült, munkába kellett állítani, mivel a kisunoka megéhezett a kisistálló tapasztásában, hamar sütni kellett valami nyalánkságot. Hideg októberi nap volt, a kemence már várta a melegedni vágyókat. Így lesi el a kislány a nagyszülei tudományát, ahogyan ők is eltanulták nagyszüleiktől, dédszüleiktől. Hanyadik generációnál is járunk már?

Az éhes szájnak enni kell adni, hamar elő a kamrából a hozzávalókat, főzzünk egy fazék krumplit, már készül is a krumpligombóc leves, szilvás gombóc az édesszájúaknak és egy kis pogácsa a ház urának. A házigazdának, aki nélkül nem jöhetett volna létre ez az ebéd, hiszen ő faragta baltával a fából készült krumplinyomót, ami ma a dísztányérokat őrzi.

Találunk még itt kürtőskalács sütőt, amin modern módra lehet sütni a kalácsot. Egy fémrúdra tekerjük fel az ujjnyi vastag tésztát, amit megmártunk cukorban, dióban, mandulában, mikor mit lelünk a kamrában – nem megyünk semmiért sem a szomszédba. Amíg ilyen újítás nem érkezett a tanyavilágba, fa durungra húzva, vagy jobb híján kukoricaszár letisztított darabjára, a szárbordóra tekerték az akkor még durungkalács névre hallgató édes nyalánkságot, amit a befűtött kemencében számtalanul készítettek az aprónép számára.

Egy fehér, szövött, pirossal hímzett terítő jelzi az egészséget a házban, rajta egy csodálatos levesestál vizeskancsóval várja, hogy rá kerüljön a sor a terítésnél. A kézzel festett minták sokasága lenyűgöző – minden motívumban benne van készítője szíve-lelke.

A vacok fölött a falon egyszerű fapolc emeli ki a fűszertartó cserepek szépségét. Mentazöld és pasztellszínek rejtik a rizst, darát és az árpakását. Egy felhúzós falióra figyelmezteti a dologidőre a gazdát, akit annyira nem kell nógatni, hogy felálljon a kényelmetlen vacokból és kiegyengesse a derekát. Delelésre jó, pihenésre pocsék a Dunántúlon latinosan sziesztának, a Tiszántúlon dikónak csúfolt kényelmetlen kis ágy. Fél óra, óra épp elég volt rajta, hogy az ember fia elmélázzon a falvédő szövegén, melynek tárgya a szerelem volt, és hites neje hímezte: nem kódorgunk más erdejébe, otthon kell keresni a boldogságot. S hogy az asszonyka se felejtse el, milyen jól is járt ezzel a házassággal, készített magának is egyet a csikóstűzhely fölé – "Az én uram csak a vizet issza, nem sírom én a leányságom vissza. "Aztán vagy úgy volt, vagy nem, ezt sosem tudhatjuk már meg. Vagy mégis, csak ahhoz a kamráig kell mennünk, no, de itt is van még látnivaló bőven... A vacokra díszítésként terítve egy kunhímzésű, fekete subát terítettek. Alján tulipánt utánzó minták, kékes, búzavirágkék, pávatoll szemére emlékeztető, visszafelé hajló levélminták – akár a maguknak való konok kunok, nem kívánkozik az ég felé.

Lépjünk egyet oldalra, jobb felől találjuk a kamrát, melynek illata már messziről csábít. A gerendán lógnak a mangalicaszalonnák, mangalicasonkák, mangalicaszalámik, kolbászok. Ezek bizony nem kőből készültek, hanem valódi húsból. Az ajtó mellett masszív fadarab, úgy fél méter átmérőjű lehet, húsdaraboló tőke, a Fehér család ajándéka. Ezen készült a szalámi alapja, mert a szaláminak való húst nem darálták, hanem darabolták régen. Átellenben egy fadeszkán hatalmas tömb házi szappan, mely különös elegye zsiradéknak, szódának, hamunak és víznek.  Egészséges zsiradékból készül, nem holmi pacsuli – ennél jobbat a bőrének és a hajának nem kívánhat senki sem.

Mosakodni, mosni, korpás hajat gondozni, egyaránt kiváló, ez is mangalica, nem is lehetne itt másból. Mellette egy mosóteknő vár mosófával a gazdasszonyra, a sulykolófával  ő meg az urát várja. Dupla funkciós női szerszám, egyszer mosunk vele, máskor a férjet fogadjuk éjszaka, kicsapongós hazatértéből. Azonban nem jó ötlet hozzávágni a férfihoz, mert reggel, ha kijózanodott, visszaadja asszonyának a pofont, amiért az elvetette a sulykot.

A ház előtt bádogcsizmába botlunk, melyet régen a nádvágáshoz használtak. Régen gyerekek is hordták, mivel 8-10 évesen már kikerültek a nádvágókhoz. Akkoriban cipő nem mindegyik utódra jutott, ezért a gyermek bádogcsizmát nádbugával bélelték ki, no meg kapcaronggyal tekerték körbe a lábukat, így vették fel rá az ormótlan nádvágó csizmát. Rögtön két típust is láthatunk: az egyik, aminek a széle lezárt, a mocsár vizébe való, a másik, aminek a talpa szálára hasított deszka – nem csúszott a jégen. A család gyermekei mint segítők, gyalázkát kaptak a kezükbe munkaeszközként. A kasza hegyéről levágott éles szerszám nem véletlenül kapta nevét, gyalázatosan nehéz volt vele dolgozni.