Öko programok Magyaroknak és Külföldieknek  | bezárás

A paraszti kultúra elválaszthatatlan szerepe a gazdálkodásban.

A gazdaság  és a Tanyamúzeum általános bemutatása, használati tárgyak ismertetése.

Teljeskörű ökológiai gazdálkodás vagyis a vegyszermentes hagyományos gazdálkodás a biológiai sokféleség megtartásával.

Növénytermesztés, mely nem létezik állattartás nélkül.


magElsőként a talajélet vagyis a talaj előkészítésének fontosságáról beszélünk, vagyis megágyazunk a magnak.

Következik a növények magvainak  bemutatása, melyből 119 féle van már a gazdaságunkban. Különböző kukoricafajták: piros-, sárga-, fehér- lófogú, homoki, pattogatni való, főzni való, 13 féle bab, 12 féle tök, paprikák, paradicsomok, hagymák, burgonyák, répák. A tavaszi munkálatokba is bekapcsolódó vendég a vetéstől vagy palántázástól követheti növényeink fejlődésének útját. A munkálatokat fotósorozaton is megörökítjük, hogy folyamatában láthassák fejlődésüket.

Kukoricamorzsolás, ami több célú foglalkozás.  Nem csak a magvakat kell lemorzsolgatni a pihe - puha városi kezeknek, hanem a megmaradt csutkából kreativitással készíteni játékot vagy díszt, ami jólesik lelkünknek. Ez a munka ugyanis lelkünket is ápolja.

Állattartás:

Göndörgyönyör mangalicáink húsa, zsírja is nagyon értékes, de trágyájukra is nagy szükség van a talaj táplálásához. Ezzel jön létre a biológiai körforgás, mivel a megtermelt növények egy részét az állatok elfogyasztják. A majdnem két év alatt vágásérett mangalica szinte modellként viselkedik a vendégek előtt is. Méltóságteljesen sétál és túr, majd lassan röfögve, döcögve belecsobban a dagonyába, ahol szőke szőréből rögtön fekete lesz. A vastagon sárral megrakott testével kedvesen odacammog a vendéghez, megrázza magát, majd röffent vagy esetleg röhög magában a kíváncsiskodón, akinek a fehér nadrágját sikerült terepmintássá varázsolnia.

Csíkos malacaik legalább ennyire vonzzák az érdeklődőket. Alig 1-2 naposak, de már összedúcolják fejüket és viaskodnak, ki az erősebb. Fáradtan odafutnak, majd anyjuk csecséjét cumizzák, míg meg nem elégeli.

Rackáink már birkábbak, nem szeretnek annyira szerepelni. Ösztöneik arra viszik őket, hogy kicsinyeiket inkább takarják el, ezzel is védve az idegenektől.
Májusban nagy szám a birkanyírás bemutatása. Ezt nem lehet többször csinálni, mert egy bundát tudunk csak 1 évben levenni róluk.

kolbászHagyományos tartósítási eljárások

Hogyan is tartósítottak őseink? Vissza kell térnünk a régi praktikákhoz, mert fogytán az energia, a szezonális termékeinket kell eltenni télire, s nem primőrt enni ami tele van vegyszerrel.

A növényeket szárítani, aszalni vagy hőkezeléssel tudjuk tartósítani. Ebből is kapnak ízelítőt az érdeklődők. Például paradicsomot teszünk el télire.
A húsfélét tudjuk sózni, szárítani, füstölni, zsírban tartósítani.

gasztronómiaGasztronómia

Öko programjaink alkalmával egyszerű , finom ételeket készítünk a vendégek részvételével.
A kenyérdagasztással kezdünk, hogy mire a másik ételt felkészítettük főni addigra megkeljen a tésztánk. A kelés ideje alatt a kemencébe való fűtés is nagyon fontos. Manapság úgy hívják, hogy alternatív fűtőanyag amivel fűtünk pedig ez a rendes gazdasági melléktermék, mint a kukoricaszár, csutka, gally,venyige. Többnyire ezeket  a magyarok sem, de a külföldiek végképp nem ismerik.

A kemencében szépen sülnek a bucik, a bográcsban  fő a paprikás krumpli. Szorgalmas gyerekek kezei tisztították a zöldséget, dagasztották a kenyeret, így  ha elkészül az étel sokkal jobb ízűen fogyasztják el.

Öko-túra a Kiskunsági Nemzeti Parkban


Nem csak gazdaságunk rendszerét, hanem környezetünket is megismertetjük az idelátogatókkal.
A túrát általában lovaskocsival bonyolítjuk. Az útvonalon több állomás van, ahol a Park növény és állatvilágát ismerheti meg az érdeklődő.

A gazdaság munkálataiba való betekintéssel gazdagodó diákok nem mindennapi élménnyel térhetnek haza.
Ezt mutatják azok a visszajelzések, melyekkel értékelik munkánkat.

tanya

VÉGRE!    21 éve dolgozunk ezért, érdemes volt, érdemes ma is, hogy a fenntartható fejlődésre vezessük a generációkat.

Rendekné Olgi

Fenntarthatóság.lap.hu | Ökológia.lap.hu | Mangalica.lap.hu | Biodiverzitás.lap.hu

Add a Facebook-hoz











Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.