|
![]() Aszalás kemencében, a Rendek Ökotanyán | bezárás Aszalás 3 funkciós kemencében. 3 funkció: sütés, aszalás, füstölés, ebből az aszaláshoz 2 funkciót kell használni. Az aszaláshoz nem elég, hogy megtermeljük a gyümölcsöket, hanem a kemencébe való gyújtóst és egyéb fűteni valót is elő kell teremteni. A kemence befűtéséhez az összes mezőgazdaságban előforduló, másra már nem hasznosítható természetes éghető anyagot használhatjuk. Ilyenek : a kukoricaszár, csicsókaszár, csutka, venyige, állatok által már lerágatott egyéb növényi szárak. Ezeket a fűtőanyagokat kévékbe kössük össze és tároljuk száraz helyen. Kemencénket rendesen hamuzzuk ki a népi nevén mondott " szívonyóval" azaz piszkafával, hogy a tűztérben semmi sem maradjon, mert a hamu szigetel. A legapróbb, legszárazabb anyaggal gyújtsunk be . A keletkezett hőt nagyon ki tudjuk használni, ha 1,5-2 órahosszat szép lassan fűtünk, mert így süthetünk az aszalás előtt Pl. kenyérlángost vagy süteményt, esetleg húst is. Túl illatos élelmet, hurkát ne süssünk aszalás előtt. Sütés után a hamut takarítsuk ki, tegyük el, mert jó lesz a kertbe a tetvek ellen. A jól megmosott érett almát vagy körtét csepegtessük le, majd szeleteljük fel 1 cm vastagságú csíkokra. Ezután dobjuk bele sós vízbe / 1l vízhez 1dkg só/. Pergessük át ebben a vízben és utána csepegtessük le. Erre azért van szükség, hogy hamarabb beszáradjon a gyümölcs felülete az aszalás során, így a cukortartalma jobban kiérződik. Amikor már nem süt a kemencénk, de jó meleg, akkor helyezzük be az aszaló tepsiket. A kemence másik oldalába , ahol a szárító rész van oda tegyük át majd a tűztérből kb. 40 perc múlva. Gyümölcsöt soha ne csontszárazra aszaljunk, mert akkor élvezhetőbb marad a fogyasztása. Aszalványainkat nyersen csemegeként is fogyaszthatjuk, süteménybe tehetjük, vagy gyümölcslevest készíthetünk belőle. Főzés nélkül sokkal több vitamin megmarad benne.
A zöldségféléket nem szoktuk sóba dobni, viszont nagyon ki kell szárítani, ellentétben a gyümölccsel. Zöldségeinket is szeleteljük fel vagy kockázzuk össze. Lehetőleg mindig 1 féle zöldséget szárítsunk egyszerre. Amikor megszárítottunk többfélét akkor keverjük össze ételízesítőnek, amit később levesekhez, főzelékekhez, húsok ízesítésére használhatunk. További info: BioMama, 0620 386 25 22
Kapcsolódó startlapok: |
![]()
|
|
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt. |