|
![]() Sütemény receptek | bezárás Fordított túrós, avagy túrós lepény másképpen Nagy nyári meleg volt úgy 40 fok körül. A szokványos kapros túróst akartam elkészíteni a kemencében. A boltban igazán friss élesztőt kaptam, ez okozhatta a galibát, mert a tészta felmászott a túró tetejére, így sült ki a lepény. A meghívott vendégeknek nagyon ízlett. Rá egy évre újból bejelentkeztek, kértek hogy: "Olgi légy’ szíves azt a fordított túróst süsd!" - ők nem tudták hogy az véletlenül volt fordított. Létre jött egy új recept:
Hozzávalók:
2 dl langyos cukros tejben 2 dkg élesztőt felfuttatunk. Beleteszünk 1 tojás sárgáját, 1 evőkanál zsírt és csipetnyi sót, majd hozzáadunk 20 dkg lisztet. Kizsírozott lisztezett tepsibe öntjük. 1 kg túrót 5 tojás sárgáját, 15 dkg cukrot jól összekeverünk, majd hozzáadjuk az 5 tojás felvert habját, az apróra vágott kaprot vagy 2 vaníliás cukrot.
Hozzávalók: A hájat jól kidolgozzuk: ez azt jelenti, hogy a hártyáját le kell húzni, a hájat húsdarálón ledarálni, és habosra keverni. A kidolgozott hájba keverjünk kb. 10 dkg lisztet, amit tegyünk félre. A többi hozzávalót a lekvár kivételével dolgozzuk össze, nyújtsuk ki, kenjük meg hájjal, hajtsuk négyszögletes formára. Fél órát hagyjuk így pihenni, majd újból nyújtsuk ki, kenjük meg hájjal. Ezt a műveletet annyiszor végezzük, amíg a háj el nem fogy. Tésztánk így szép réteges lesz, szinte repül majd a hájas. A kinyújtott tésztát kb. 5-6 cm- es kockákra vágjuk, a közepébe lekvárt teszünk. Hajthatjuk sarkosra, téglalap alakúra kinek, hogy tetszik. Sütéskor, ha elkészült, a sütőt legalább 10 percig még ne nyissuk ki.
Hozzávalók: ½ kiló főtt burgonyát még forrón áttörünk krumplinyomón. Hagyjuk kihűlni, majd amikor már langyos akkor tegyük bele a két egész tojást,sót, mézet és annyi lisztet, hogy ne ragadjon a tésztánk. Szaggassunk belőle kerek, csókos formákat és süssük ki mangalicazsírban. Betyárosan finom.
Hozzávalók: Készítsük elő a megtisztított kb. 10 cm-es szárbordókat, melyre majd tekergetjük a tésztát. 2 dl tejet, 1 kanál mangalicazsírral, 3 kanál cukorral, 2 tojással, csipetnyi élesztővel, és annyi búzaliszttel, hogy ne ragadjon, összegyúrunk. A kész tésztát vágjuk vékony csíkokra, majd tekergessük fel a bordóra. Kicsit pergessük meg őrölt dióban vagy cukorban. Sokat beletehetünk egy tepsibe, amit kemencében vagy más tűzhelyben egyaránt kisüthetünk. Ugye milyen jó a józan paraszti ész? Nem kell a sütőformát sem megvenni, elég a kukoricaszárat megdolgozni.
Hozzávalók: 4 dl tejet langyosítsunk meg, tegyünk bele pici cukrot és egy kanál lisztet, majd a 2 dkg élesztőt. Ha az élesztő feljött a tetejére, tegyünk bele 2 tojást, még egy kis cukrot vagy jázminpakócát (természetes édesítő, Sztívia), végül annyi lisztet, hogy nokedli sűrűségű tésztát kapjunk. Löttyintsük bele a tepsibe, és szórjuk meg pár meggyel vagy egyéb gyümölccsel, csak úgy lazán. Kelesszük fél órán át, majd süssük ki. Könnyű, gyors süti.
Hozzávalók: Olyan könnyű elkészíteni, hogy még egy férfi is képes rá, mondta Dédike. Akkortájt amikor Dédinek sorban születtek a gyermekei, a gyöngefias tehén tejét gazduramnak ki kellett fejni anyjuk helyett. Ott a sok éhes száj, amit be kellett tömni. Dédpapa kevert abbú a gyöngefias tejbű mög abbú a néhány tojásbú, házilisztbű kicsi sóva, cukorra olyan pitét, hogy mái napig mögemlögeti aki övött belűle. Én a dédunoka meg tudom csinálni, de városban hol lehet gyöngefias tejet kapni... Oda kell költözni ahol a boci-boci tarka adja a tejet!
Hozzávalók: 1 kg jóféle házi túrót összetörünk, hozzáadunk 3 tojást, sót, a liszttel elkevert sütőport, utána annyi fehér tönkölylisztet, hogy jól nyújtható legyen. 2 cm vastagra nyújtsuk ki, szaggassuk ki. Egy tányérba verjünk fel 1 tojást, abba mártsuk bele a pogácsáinkat, és a tojásos felével felfelé helyezzük a tepsibe. Sütési ideje kb. 20 perc. Túlságosan ne hagyjuk kiszáradni! |
![]()
|
|
Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt. |