A mangalica története

A 18-19. századig minden országrésznek meg volt a maga jellegzetes sertésfajtája. A Dunántúlon a bakonyi és a siska, az Alföldön a szalontai, a lápos vidékeken a nádi vagy réti, a Kárpátokban a hegyi tüskés, Erdélyben a báznai és az ölyves. A két legfontosabb ősi tájfajta az alföldi, nagy testű, hosszú lábú és törzsű, lelógó fülű, vöröses-barnás színű hússertés a szalontai volt, amely valószínűleg a Honfoglaláskor a magyarsággal együtt érkezett a Kárpát-medencébe; illetve a dunántúli, rőtes fekete vagy szürkésfekete színű, mérsékelten göndör szőrzetű, erős csontú, rövid testű, vastag szalonnát adó bakonyi, amely már a Honfoglaláskor is itt élt, főleg a Balaton északi partján.

A törökök kiűzése után az egykori hódoltsági területeken rendkívül kevés sertés maradt. Szerbia fejedelme az úgynevezett sumadia sertésekkel kezdett kereskedni. A bakonyi magyar sertés az 1840-es évek közepére teljesen eltűnt, de ekkora a szerb fajtával keresztezve már a mangalica sertés tenyésztése virágzott. A mangalica lassú fejlődésű, korán érő, szapora (5-6 malacot fialó) sertés, mely kiválóan bírja és igényli is az extenzív, külterjes tartást, azaz az erdőkben makkoltatták, szabadban tartották. A 19. század végére az erdők pusztulása, a zsírsertések utáni kereslet csökkenése, a pestisjárvány megtizedelte az állományt: az 1890-es években még csaknem 4 milliós volt az állomány, 1960-ra 1000 alá esett a száma, veszélyeztetett faj lett. A különböző génbankok, magángazdaságoknak köszönhetően mára már nincs veszélyben, megkezdődött a fellelt példányok törzskönyvezése, továbbtenyésztése, és egyre több nemzetközi sikert is elért, jó minőségű húsa az alapja a világhírű spanyol serrano sonkának.

A mangalica évtizedekig elfelejtett sertésfajtánk, 2004-ben hivatalosan is nemzeti kincs lett, hiszen a Magyar Országgyűlés megalkotta a védett őshonos vagy veszélyeztetett, tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról szóló határozatot.

A mangalica fajták

A leggyakoribb a szőke változat, amely a göndör szőrű szalontai sertéssel keveredve egy nagyobb súlyú és szaporább vörös mangalicává alakult; a szerémségi fekete sertéssel keresztezve jobb ellenálló képességű fekete mangalicává, majd a 20. század elején végleg kipusztult fekete mangalicával keresztezve pedig egy kisebb termetű fecskehasú mangalicává vált. Hegyvidékeken előfordult a szőke mangalica és a vaddisznó kereszteződése is. Az első világháború után kezdtek elterjedni az angol hússertésfajták, ezekkel keresztezett változatok a bercsi (berkshire), a kese (yorkshire) és a korvaj (cornwall).

Elnevezések: Féléves korig malac, majd egyéves korig süldő. A nőivarú fiatal sertés az emse, a kifejlett a göbe, a hasas a koca. A hím ivarú a kan, a herélt az ártány, a petefészkétől megfosztott a miskárolt disznó. A naponta kihajtott malac- vagy sertésnyáj a csürhe, a tavasztól-őszig egy csapatban a legelőn élő sertésállomány a konda.

Hiedelmek és babonák

A disznóval kapcsolatban számos hiedelem és mágikus eljárás volt ismert, elsősorban az állat egészségére és termékenységére vonatkozóan, másrészt pedig az állatok megnyilvánulásaiból az emberi élet fordulóira, illetve az időjárásra jósoltak. Rontás megelőzésére, a disznóólra piros szalagot kötöttek. Hogy a disznó ne dögöljön meg, Szent György napja előtt fogott kígyó fejét tették a disznóvályúba. A disznó házhoz szoktatása céljából farral vezetik az új malacot az ólba; először kenyeret adnak a disznónak. Ha terhes asszony disznót vakar, vagy perzselésbe lép, szőrös, illetve piszkos lesz a gyereke; újszülött első mosdóvizét a disznóval itatják meg; rosszul alvó gyereknek a disznó alomjából tesznek a bölcsőjébe. Házasulandók András napjakor megrúgják a disznóól oldalát: az állat röffenése házasságot jelez farsangra. Újév napján disznóhúst azért érdemes enni, mert a disznó előretúrja a szerencsét.

 

Rendek
Ökogazdaság
ÉS TANYAMÚZEUM

KEREKEGYHÁZA
KUNPUSZTA

[ bezárás ]

Kedves Látogató! Kérjük, mielőtt ellátogatna hozzánk,
szándékát telefonon vagy e-mail üzenetben jelezze!

Köszönettel: Rendek Olga
olga.rendek@gmail.com